A lóversenyzés történetéről röviden

fooldal > A lóversenyzés

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

A lóversenyzés


2017/08/08

Hazánkban a lóversenyzés nyugati mintáját gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós munkássága honosította és valósította meg. 

lóversenyzés

A mai lóversenyzés Angliából származik, itt rendezték meg hagyományosan a versenyek versenyét: a Derbyt, amely oly' népszerűségnek örvend, hogy a derbinapon még az angol parlament is felfüggeszti ülését. Az első Derbyt 1780-ban futották. Maga a derby név onnan származik, hogy 1779-ben a Jockey Club elnöke, Sir Charles Bunbury és Lord Derby elhatározták, hogy versenyt írnak ki.

 



Versenytípusok

Galopp versenyzés: A galopp versenyekben a lovak vágtában futnak a cél felé, nyergükben a zsoké irányításával. Leginkább angol telivérek vesznek részt a versenyeken, amely kimondottan erre a feladatra kitenyésztett lófajta. Megkülönböztetünk sík és ugró versenyeket, az utóbbinál gátak illetve akadályok nehezítik a célba jutást.

 

Ügetőversenyzés: A hajtó versenykocsiban ül. A hajtó a kapcsolatot a lóval a szárral és az ostorral tartja, és ügyelnie kell rá, hogy a ló végig a lehető leggyorsabb ügető járómódban versenyezzen. Erre a versenyfajtára tenyésztették ki az ügetőló fajtát. Az ügetőversenyzés nem rendelkezik olyan nagy hagyományokkal, mint a galopp. Magyarországon az 1850-es években rendezték az első versenyeket.

 

A versenyek a ló ugrókészségét, képességét, ügyességét és engedelmességét, a versenyző lovas tudását teszik próbára különböző feltételek mellett. A nemzetközi előrejutáshoz a hazai versenyzőknek rendkívüli fontosságú, hogy megfelelő színvonalú, jó minőségű, nívós pályákon készülhessenek a külföldi megmérettetésekre.

 

Ha mi is lovagolni vágyunk

 

Amennyiben kedvet kaptál a lovagláshoz, keress fel egy közelben található lovardát, majd menj el egy órára, és amennyiben örömödet leled benne iratkozz be egy oktatóhoz!



Felügyelet nélkül senki ne kezdjen hozzá a lovagláshoz, mert roppant balesetveszélyes időtöltés, ugyanakkor az általa nyújtott élmény kárpótol bennünket ezért.

 

Ma már a lovaglás hotelben is lehetséges, itt a minket kísérők ám lovagolni nem vágyók is könnyen találnak maguknak elfoglaltságot, úgyhogy érdemes az ilyen helyeket is körbenézni.

 

Forrás: Wikipédia







Legfrissebb cikkek


Unod a megszokott reggeliket? Miért nem próbálsz ki egy kis újdonságot?
Keres olyan helyszínt, amely árnyékos területeket és kényelmes pihenőhelyeket kínál a vendégek számára, különösen a melegebb időjárási körülmények között. Fontos, hogy mindenki megtalálhassa a számára megfelelő helyet a pihenésre és kikapcsolódásra.
10 tipp, amivel megelőzhető a fogvesztés időskorban is
Az időskori fogvesztés nemcsak esztétikai problémát jelent, hanem az életminőség és az önbizalom csökkenésével járhat. Az alábbi tíz tipp segítségével azonban megelőzhetjük vagy késleltethetjük a fogak elvesztését az időskorban, és megőrizhetjük mosolyunk egészségét és szépségét.
8 rutin, amit be kéne vezetned a mindennapjaidba az egészséges fogakért!
Az egészséges fogak és íny fontosak az általános jólétünk és önbizalmunk szempontjából. Azonban gyakran elfeledkezünk róluk a mindennapi rohanásban. Ha szeretnéd megőrizni fogaid egészségét hosszú távon, itt van néhány egyszerű, de hatékony rutin, amit be kellene vezetned a mindennapjaidba.
Színes hírek a világ minden tájáról

Izgalmas hírekre éhezel? Újdonságokra vágysz? Kicsit lazítani, inspirálódni jöttél? A Velünk.hu-n csupa olyan tanácsot és praktikát találhatsz, amelyeket beépíthetsz a mindennapokba és biztosan megtalálod, amit keresel!

Velünk

Tarts velünk! Légy mindig naprakész, ami a legújabb információkat illetti. A mindennapi életben fontos a jól informáltság mindentéren, tanulj, szórakozz, inspirálódj cikkeink és híreink között. Velünk biztosan megtalálod, amit keresel! Legfrissebb hírek a nagyvilágból és tanácsok a mindennapi élethez!

Hírek, újdonságok, minden ami érdekelhet

Külföld és belföld legizgalmasabb újdonságait és aktualitás híreit hozzuk el olvasóinknak, témák széles skálája vár itt téged! Térj vissza hozzánk nap mint nap! Velünk mindennap jólinformált leszel!

Divat, szépség, otthon, edzés

Divat, otthon, szépségápolás, egészség, fitness, karrier? Igen! A Velünk.hu színes hírein keresztül mindezt egy csokorban kapod! Nálunk biztosan megtalálod az érdeklődési körödnek megfelelő újdonságokat! Nőktől Nőknek igazi hatékony tanácsok!

Kitekintő

Érdekes cikkek, hírek a nagyvilágból és belföldről is. Ami fontos, ami kihagyhatatlan, ami érdekes és pezsgő, azt a Velünk.hu-n biztosan megtalálod. Tarts velünk!